Néha úgy érzem, hogy az életem egy rakás elcseszett pillanat sorozata. Mindennel együtt. Néha nagyon nyomasztó. Szorít, mint egy satu. Olyan érzés, mint amikor beleszeretsz valakibe, de az nem viszonozza. Mint amikor a legjobb haverod vagy barátod magadra hagy.
Vagy a legrosszabb kombináció: mindkettő egyszerre. Mikor beleszeretsz valakibe, de az nem viszonozza ÉS elhagy az egyik legjobb barátnőd. Velem három hete történt meg mindkettő. A legjobb barátnőmmel már kibékültünk, de a dolgok valahogy mégsem ugyanazok. Valami már megváltozott bennem irányában, már nem merek benne úgy bízni, mint régen. A fiú meg akiért a büszkeségemet is feladtam... nos le sem szar, hogy úgy mondjam, nem kellek neki, életemben először vagyok szerelmes és életemben először utasítanak vissza. Csak szórakozik. Vagy ami még rosszabb: nem tudja, hogy mit akar. Én meg? Ugyanolyan vagyok, legalábbis a többiek ugyan olyannak látnak. A cinikus jégkirálynő, a népszerű lány, akit mindenki ismer a suliban, akinek mindig van valamilyen frappáns válasza mindenre, a közvetlen, aki mindig tartja magát. Félreértés ne essék, én szeretek ilyen lenni, mert ez vagyok én, önmagam vagyok és élvezem az életet. 18 vagyok, ráérek görcsölni 30 évesen. Kihasználom a fiatalságot, amíg van.
"Tudod Brooke, nem tudok rajtad kiigazodni. Így a göndör hajaddal egy angyallánynak tűnsz, aki szemtelen és cinikus, de azért aranyos. De le merném fogadni, hogy ha este kiegyenesíted a hajad és kicsit átöltözöl, akkor te vagy a bulik lelke és minden srác szívének összetörője."
Ezt ő mondta egy hónappal ezelőtt. És még csak nem is tudja, hogy az első mondattal nem volt igaza. Mert mégiscsak sikerült kiigazodnia rajtam.
Nincs is akkora katasztrófa, hogy nem kellek neki, az élet megy tovább, legalább ugyanúgy élhetem az életem. Lássuk csak mennyivel jobb szinglinek lenni, mint pasival rendelkezőnek.
- egy pasi minden bizonnyal kifogásolná, hogy ilyen sok sráccal vagyok jóban. Azzal barátkozom, akivel csak akarok.
- minden pénteken bulizhatok, ahogy eddig. És azzal kavarok a bulin, akivel csak akarok.
- azzal szervezek hétvégi programot, akivel akarok, nem kell hanyagolnom a barátnőimet
- koncentrálhatok a továbbtanulásra. Amit nagyon kéne, mert végzős vagyok.
- megspóroltam egy plusz karácsonyi ajándékot
Csak azért... ez eléggé odacsapott az egómnak. Gyorsabbnak kellett volna lennem. Szerintem lett volna esélyem, ha megelőzöm a barátnőjét. Mert minden rosszindulat nélkül mondom: az a lány nem nagy szám, nincs benne semmi különleges. Tudom, mert beszéltem vele. Mázli, hogy legalább nem a mi giminkbe jár. Az meg aztán dettó kiakasztott, hogy rögtön a csalódás után megismertem egy másik srácot, aki kedves volt, figyelmes és nem tolakodó... aztán kiderült, hogy... úgymond nem egy kategória vagyunk. De én attól még továbbra is kedvelem, de már csak mint egy barát, kedves ismerős. És legalább nem égettem be magam. Mert lássuk be... eléggé kínos lett volna. De nyertem egy új barátot. Csak azért... lehet nagyképűnek tűnik, vagy ilyesmi, de eléggé furcsa ez nekem, hogy egy hímnemű egyed csak így, egyszerűen tekint rám. Furcsa, de jó is, mert így lett egy igaz fiúbarátom, akinek a vállán mindig kisírhatom magam.
Albert Camus egyszer azt írta: "Áldottak azok a szívek, amelyek képesek meghajolni. Azok sosem törnek meg." De elképzelem, hogy ha nincs összetörve, akkor nincs minek gyógyulnia. És ha nincs gyógyulás, akkor nem tanultunk belőle semmit. És ha nem tanultunk belőle semmit, akkor nincs küzdelem. Pedig a küzdelem az élet része. Ezért kell minden szívnek összetörnie?
